2012. szeptember 6., csütörtök

annCHI avagy hogy lettem gyakornok egy divattervező mellett

Voltaképpen ha a kronológiai sorrendet akarom betartani a történetemben,akkor először arról essen szó, hogy is lettem gyakornok. :)
Teljesen véletlenül egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet a facebookon keresztül (köszönöm Dénes, köszönöm facebook és nem utolsósorban köszönöm Anna). Gondoltam szerencsét próbálok, bár- mint eltévedt történész hallgató,akinek nincs semmiféle divattal kapcsolatos képzettsége, pusztán lelkesedés és rajongás- féltem,hogy nem fog összejönni.  De Anna volt olyan kedves,hogy megadta nekem ezt a lehetőséget és úgy gondolom,hogy szorgalommal és kellő odafigyeléssel "bele tudok tanulni egy kicsit a divatba".

És egyenlőre elég is ennyi rólam. :) Koncentráljunk Annára és az annCHI-ra.

Horváth Anna az annCHI tervezője tanulmányait Londonban végezte, a London College of Fashion-ben. Ezután Christopher Kane skót származású divattervező stúdiójában dolgozott,asszisztensként.
Ami azonban még ennél is jobb, hogy a mai napon Anna megnyitotta showroomját a Széll Kálmánt tér 3. szám alatt! :-)
A showroom és Anna ruhái egyaránt szépek, légiesek ( ami nem is csoda,hiszen a showroom is Anna alkotásaival vannak berendezve, melynek kialakításában segítségére volt többek között Szombathy Lívia belsőépítész is) mind anyagát,mind a színvilágot tekintve .  De azt gondolom a legjobb megoldás, ha eljöttök és szemügyre veszitek személyesen a showroomot és a szép ruhákat, ékszereket.

Úgy érzem nagyon szép és tartalmas gyakornoki idő fog rám várni az annCHI-nál.







Ezek a nyakláncok már most nagy kedvenceim





Az új kollekció







https://www.facebook.com/annCHIfashion Az annCHI facebook oldala, megnézhetitek a régebbi kollekció összes darabját és elsőként értesülhettek mindenről,ami a márkával kapcsolatos. És persze gyertek-gyertek bátran a showroomba! :-)

6 megjegyzés: